Annyira nem vagyok tudatában az időnek. Talán most még félek is tőle.
Holnapután - Pest, Premier, Petra.
Aztán meg elmegyek nyaralni, ahol festenem kéne, sokat, nem csak egy tájképet, hanem madarakat, mert nemsokára néhány vasbetonmacska ki fog ülni a térre - de ez egyrészt titok, másrészt meg szó szerint értendő.
És utálom, hogy egyszerűen mintha valaki másé lenne az időm, úgy, mint a szobám, ami már egy hete nem az enyém, és rosszul vagyok attól, hogy össze vagyok zárva Helgával, mert teljesen, teljesen, teljesen kikészít... Csak a jelenléte. És mindehhez még idegesítő is, szóval igen, ez van, nincs egy szabad órám önmagammal.

Már megint azt várom, hogy valaminek vége legyen.
Valami hiányzik. Valami nagyon hiányzik, és olyan, mintha nem csak nekem hiányozna, hanem egyenesen a környezetemből hiányozna.
Mondjuk, ha azt mondom, hogy hiányzik a tiszta levegő, akkor az egy dolog, hogy én már nagyon vágyódom utána, de akkor mindenki mást is mérgez a mostani.

Hiányzik P
....a.



((Baby, it's cold outside...))

 ...mindennek ellenére úgy érzem, a tavaly nyár sokkal jobb volt.

Mit is mondtam a vonatokról?
Felébredek, minden csendes, öt harminc, és nem bírok visszaaludni.
A vonatoktól van.

Mindegy. Találkozunk a teaházban.

 Ha megkérdezi valaki, hogy mit szeretnék igazán, hát azt válaszolom: elmenni. De tényleg. Nem elmenni-és-visszajönni, hanem elmenni, és soha nem jönni vissza. Vagy legalábbis addig, amíg egyszer csak úgy nem gondolom, hogy vissza akarok jönni, és nem vissza kell, és mire vissza akarok jönni, addigra már évek teltek el, vagy éveknek tűnő idő.
Egy tengerpartra mennék, de nem délre, délen túl meleg van.
És szeretnék egy hintát a szobámba.

~~~

Zzzzzz!
Itt a nyár, és mégsem érzem. Valami hiányzik. Talán az, hogy szerelmes legyek, legalább egy kicsit. Most még el is játszanám, mert a játék olyan mint az igazi, csak nem komoly.
De lehet, hogy az a baj, hogy nincs elég meleg, nincs festékem, nincs szabadságom, nincsennek méhek, hogy zümmögjenek a fülembe.

~~~

Kevesen hiányoznának, ha elmennék, de azok nagyon.

Most nincs ébren senki, hogy lássa. milyen az aranyszínű reggel.

Szóval beléptem a rajzterembe, és hátul Zsuzsi meg Réka festettek, rajzoltak, lavíroztak, rengeteg fantasztikus formát bontottak ki a lapra, ámultunk Orsival a kiállításokon, és, hát igen, a rajzverseny... Tökéletesen emlékszem mind Réka, mind Zsuzsi liliomaira, amik még tavaly is kint voltak a rajzteremben, arra a mákgubóra, amit Réka elkezdett, majd fantárziarajzzá alakított...
És egyszerűen nem érzem, hogy ott volnék, ahol ők jártak. Jó, ők végzősök voltak, amikor láttam a rajzaikat, és idén rengeteget fejlődtem a rajzzal, de-de-de...
Mégis első helyezést értem el a megyei rajzversenyen.



Most mégis, merre induljak? Hova tovább? Tudom, hogy csak az út számít, de melyik és milyen út legyen?

It's bitter.

I want a day, when I wake up, and have tea for breakfast and yoghurt with strawberrys, and a sweet sheet of paper and a rounded brush for nice lines. I would just paint at the morning, then wander somewhere with someone - no matter, where, the only thing matters is having someone at my side who I love.

I miss summer so badly.

Ma gyönyörű napunk volt. Esett az eső, és reggel Verlaine- és Rimbaud-verseket olvastunk, Az ég morrant-nyújtózott, és hallgattuk Misi bácsit a japánokról, akik jövő héten elvileg jönnek - olyan bátrak! Jönnek egy messzi országba a villámsújtotta sajátjukból, és ott merik hagyni...
Végre leültem és megnéztem egy filmet, az 500 nap nyár címűt, és üdítő eső volt a lelkemnek... Olvasnom kéne. Mindegy mit. Könyvgerincet akarok fogni, lapokat pergetni, betűről betűre haladni, szerelmesnek lenni, kiábrándulni, csatasérüléseket szenvedni, becsukni, táskába gyömöszölni, elővenni, olvasni, motoron száguldozni, menekülni, sóhajtozni, becsukni, polcra pakolni, vagy könyvtárba visszavinni...

A március most inkább esős, mint havas.
A hajam majdnem nedves.

Remélem az lesz.